Mozgalmas huszadik
NativeSon 2011.02.03. 23:53
Újrakiadással, filmmel és „kora őszi táborral” készül születésnapjára az amerikai rockzenekar.
A Pearl Jam huszadik születésnapjának éve egy páros(ított) újrakiadással indul: a zenekar külön, eddig ki nem adott számokkal és dalverziókkal bővített kiadásokban, valamint közös box setben adja ki második és harmadik sorlemezét, az 1993-as Vs.-t és az 1994-es Vitalogyt. A két album még egy bakelitlemezeket, CD-ket, sőt, kazettát és egyéb különlegességeket tartalmazó csomagban is kijön. Csak ismétlésképp: az első Pearl Jam-album, a Ten deluxe verziója - ugyancsak több változatban - 2009-ben került a boltokba.
A zenekar a jubileumi évadot ősszel a Cameron Crowe által készített Twenty című dokumentumfilmmel illetve e mozi - nyilván válogatásalbum-szerű - filmzenelemezével folytatja. A filmes és a zenekar kapcsolata nem új keletű: Crowe rendezte a grunge-robbanás körüli seattle-i zenei színteret és mindennapokat bemutató Facérok (Singles) című játékfilmet.
Az együttes mindezeken túl, nagyjából a film bemutatója és a lemez megjelenése körül, egy két napos „hétvégi bulit” is tervez valahol az Egyesült Államokban, ahová fellépő vendégeket hívnának és ahol, terveik szerint, a Pearl Jam mindkét napon koncertezne. S, ha már fellépések: a zenekar, ahogy arról Jeff Ament basszusgitáros nyilatkozott, „a nyár nagy részében szabadságon lesz”, s csak a nyári szezon után adna koncerteket.
(Forrás: mr2.hu)
|