Nem túlzás azt állítani, hogy a Pearl Jam két évtizede szinte hibátlan életmű. A debütalbum, az erős és sikeres (ugyanakkor, sajnos igen modoros) grunge-kirakatlemez, az 1991-es Ten, a grunge-on már túlmutató 1993-as Vs., és a kissé kaotikus és útkereső, de izgalmas 1994-es Vitalogy után a zenekar a Neil Younggal közös, 1995-ös Mirrorball albumot követő 1996-os No Code-dal érte el a művészi nagykorúságot (e lemez turnéján léptek fel Budapesten, a BS-ben). A kilencvenes évek második felében, a kétezres évek elején aztán megszülettek Eddie Vedderék csúcsművei, az 1998-as Yield, a 2000-es Binaural és a 2002-es Riot Act, melyek után a zenekar két lemezzel is összegzett - a lemaradt, „b-oldalas" számokat és dalkülönlegességeket tartalmazó Lost Dogs 2003-ban, a „rendes" válogatásalbum, a dupla rearviewmirror (Greatest Hits 1991-2003) pedig 2004-ben került a boltokba. Ami azóta történt, nos amiatt sincs szégyenkeznivalója a jó ideje stílusok és kategóriák felett álló, „népfrontos" amerikai rockzenekar, hiszen a „vissza a garázsba" koncepció jegyében készített 2006-os Pearl Jam és a 2009-es Backspacer - rajta az MR2-Petőfi Rádió hallgatói számára is ismerős The Fixer - egyaránt hozzák az együttes már jól megszokott szintjét.

Ami a Pearl Jam-koncertalbumokat illeti, az afféle „életmű az életműben", „diszkográfia a diszkográfiában". A zenekar fellépéseinek lemezes dokumentációja még akkor is elképesztően gazdagnak mondható, ha az együttes 2000-2001-es turnéja közben megjelentetett, összesen hetvenkét koncert felvételeit felvonultató, papírtokos koncertlemez-özönt külön kezeljük. Ott az 1998-as Live On Two Legs, a 2004-es, akusztikus jellegű Live at Benaroya Hall, a grandiózus, hétlemezes box set, a 2007-es Live at the Gorge 05/06. És akkor olyan csemegékről, mint a rajongói klub-tagok számára készített 2006-os Live in NYC 12/31/92, az ugyanabban az évben kiadott, csak független lemezboltokban kapható Live at Easy Street, vagy a 2007-es, csak digitális formában megvásárolható Live at Lollapalooza, még nem is beszéltünk. Egy, a színpadon különösen jól teljesítő, rajongóbarát, elkötelezett rockzenekarról van szó - ezt talán nem is szükséges bővebben fejtegetni.

Most pedig Pearl Jam-születésnap - és egy újabb koncertlemez. Ráadásul egy sokszorosan - a koncertalbumok alaptermészeténél is inkább - válogatásalbum-jellegű korong, hiszen a felvételek nem egy turnét dokumentálnak, hanem hét év termését kivonatolják; 2003 és 2010 között kerültek rögzítésre. A lemezen - melyet az együttes a Live On Two Legs ikerpárjának szánt; a borítóban olvasható, erre vonatkozó mondat és az albumdizájn is erre utal - Pearl Jam-klasszikusok adják a stafétát Pearl Jam-klasszikusoknak. A tempó, az erő, a dinamika, egyszóval a minőség kifogástalan, ám akad még igazi csemege is - a zenekar korábbi hasonló kiadványainak egy némelyikéhez hasonlóan ezen a lemezen is hallhatunk feldolgozásszámokat. Stone Gossard-ék ez alkalommal két punk-ikon „punk utáni" zenekarai, a néhai Clash-vezér együttese, a Joe Strummer & The Mescaleros, és a John Lydon-féle Public Image Ltd. előtt emelik meg a kalapjukat egy-egy feldolgozásdallal, az Arms Alofttal és Public Image-dzsel. Mi pedig nekik biccenthetünk, ha már egy ilyen virgonc szülinapi buliba csöppentünk.

NR

(forrás:mr2.hu)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés